Betonból kialakított mesés, helyi hagyományokat ötvöző geometriai minták

Az ammani Queen Alia nemzetközi repülőtér egy kiemelkedően hatékony passzív terv alapján készült, amely a helyi hagyományokból merített, az alkalmazott rugalmas moduláris megoldás pedig lehetőséget ad a jövőbeli bővítésekre.

Figyelembe véve Amman éghajlatát, ahol nyáron kifejezetten nagy a napi hőmérséklet-ingadozás, az épület fő alapanyaga a beton. Ennek az anyagnak a magas hőtároló tömege lehetővé teszi a környezet passzív szabályozását.

Az osztott tetőzet számos alacsony, a homlokzat fölé nyúló és így árnyékot nyújtó betonkupolából áll. A kivitelezés során mindegyik kupola egy-egy moduláris egység volt. A kupolák úgy nyúlnak ki a támasztóoszlopokról, mint egy sivatagi pálma levelei, így a napfény osztott sugarakban önti el az előcsarnokot az oszlopok találkozásainál.

A látható hátoldalakra hagyományos iszlám formákon alapuló, levélerezetet idéző geometriai minta került. A tetőzet komplex geometriája és a gyártási stratégia a Foster + Partners belsőépítészeti geometriai szakértőivel együttműködésben készült.

Az indulási kapu két támpillére végighalad a központi épület két oldala mentén. Itt találhatók a fő ügyintézési területek, az üzletek, a várók és az éttermek. Ezen területek között szabadtéri udvarok – ez a régióban jellemző építészet megszokott eleme – támogatják a terminál környezeti stratégiáját: a növények és fák segítik a szennyezett levegő szűrését, és előkezelik a levegőt, mielőtt azt beszívja az épület levegőkezelő rendszere, a tükröződő medencék pedig közvetlen természetes fényt irányítanak a repülőtérre.

A terminál minden oldala üvegezett, hogy láthatók legyenek a forgalmi előtérben a repülőgépek, és könnyebb legyen a tájékozódás.

A homlokzatot vízszintes zsaluk védik a közvetlen napfénytől – a csillogás megakadályozása érdekében ezek a zsaluk sűrűbben vannak elhelyezve az érintettebb területeken, az oszlopok közelében.

A betonszerkezet helyi sóderből készült, ez csökkenti a karbantartási költségeket és az anyag beépítéséhez szükséges energiát, ráadásul a színe így harmonizál a helyi homok természetes árnyalataival.

Amman a világ egyik legrégibb folyamatosan lakott városa. A repülőtér kialakítása megidézi a hely hangulatát, a helyi építészetet. Ez részben a kupolás tetőben érhető tetten, amely a levegőből nézve egy fekete beduin sátor hullámzó anyagára emlékeztet.

A hagyományos jordániai vendégszeretetről sem feledkeztek meg a tervezők. A nagyobbra tervezett előtér azt a szokást ünnepli, hogy családok egész csoportjai gyűlnek össze a repülőtéren. Így egy gyönyörű fekvésű tér jött létre, ahol az emberek fák árnyékában ülve vehetnek búcsút az utazóktól, vagy épp üdvözölhetik a visszatérőket.

 „A Queen Alia Nemzetközi Repülőtér egy rendkívüli projekt volt, amelynek köszönhetően Amman közlekedési csomóponttá válhatott, a regionális csatlakozások révén pedig a tágabb gazdaságnak is létfontosságú növekedést biztosít. Az új terminál épülete energiahatékony, lehetőséget nyújt a szakaszos fejlesztésekre, és Jordánia dinamikus szimbóluma lehet. Már a koncepcióterv fázisától bevontak minket a munkába, támogattuk az operátorok kiválasztását, és számos belsős szakértőnk vett részt a részletes terv kidolgozásában és a helyszíni munkákban: építészek, éghajlatelemzők, tértervezők és geometriai szakértők. Öröm volt a jordániai kollégákkal és az AIG csapatával dolgozni, és nagyszerű látni, ahogy a munkánk eredménye mostanra életre kelt.”

A projektről részletesebb leírást angol nyelven ITT talál.

Forrás: Autodesk blog

Képek: Foster + Partners.


Amennyiben szakmai ismereteit bővítené és elsőként szeretne hozzáférni a legfrissebb újdonságokról szóló hírekhez vagy cikkekhez, elég egyetlen lépés. Legyen tagja Facebook közösségünknek vagy iratkozzon fel Hírlevelünkre!