Megjelent az Autodesk Infraworks 2019-es verziója, melynek a legfontosabb újdonságait az alábbi néhány pontban foglaljuk össze.

Úttervezés

Az Infraworks 2019-es kiadásától a rendszer az összes meglévő úttervet automatikusan a korábbi verziókban elérhető tervezett elemenként jeleníti meg, amit azonnal összetevőkből álló úttá lehet konvertálni. Az összetevőkből álló út egyes elemei a korábbi stílusnak megfelelő elemekből fog állni.

Ha módosítja a tervezett hossz-szelvényt a Profile View (Hossz-szelvény nézet) panelen, az útmodell árnyékolása is frissül.

Ebben a kiadásban egységesítették az útmodellezési eszközöket. A tervezett utak a nagy hálózatok látványtervezésére szolgálnak, az elemekből álló utak pedig az előtervezésre használhatók. Ha az elemekből álló utakat importálja a Civil 3D-be a részletes tervezéshez, fel fog tűnni, hogy az utak felületeket és alkotóelemeket is tartalmaznak.

A helyszínrajzi szimmetrikus átmenetiív-ív-átmenetiív kombinációnál az átmenetiív hossza, vagy a paramétere tetszőlegesen módosítható.
Beálíltható a szelvényezés nézetenkénti megjelenítése, valamint a jellemző geometriai pontoknál a szelvényszám előtt láthatók a jellemző pontok típusára utaló elnevezések.

A függőleges lekerekítő ívek hosszát a Curve Properties ablakon keresztül lehet módosítani.

1. ábra A helyszínrajzi lekerekítő ív paraméterei és a szelvényezés megjelenítése.
1. ábra A helyszínrajzi lekerekítő ív paraméterei és a szelvényezés megjelenítése.

Műtárgyak

Az integrált parts editor segítségével nem csak testreszabhatók az alkalmazásban lévő műtárgyak és csővezetékek, hanem az Autodesk Inventor segítségével újabbakkal is bővíthetők.

2. ábra Műtárgyak testreszabása a Parts Editorban.
2. ábra Műtárgyak testreszabása a Parts Editorban.

Az Autodesk Inventor segítségével olyan tetszőleges, parametrikus alkotóelemeket készíthetünk, mint például a szalagkorlátok.

3. ába Autodesk Inventorban készített saját, parametrikus elem használata az Infraworksben.
3. ába Autodesk Inventorban készített saját, parametrikus elem használata az Infraworksben.

Tömegszámítások

Az Infraworks 2019-es verziójában továbbfejlesztették a tömegszámítási lehetőségeket, melyeknek köszönhetően egy több nyomvonal mentén, vagy adott szelvénytartományon, illetve kijelölt területen belül lehet elvégezni a földmunka és a pályaszerkezetet magába foglaló tömegszámításokat.

Pontfelhők feldolgozása

Az Infraworks legújabb verziójában elérhető, a 2018.1-es frissítésben megismert, a manuálisan és félautomatikusan is feldolgozhatók a jellemző vonalak, mint például a különböző hosszanti forgalomtechnikai felfestések és a jellemző törésvonalak, mint például a burkolatszélek, szegélytetők, a töltés és bevágás jellemző élei. Ezek a törésvonalak az Infraworks 360 alkalmazásból exportálhatók, majd importálhatók AutoCAD Civil 3D-be, ezzel is növelve az egyes alkalmazások közötti adatcsere hatékonyságát.

4. ábra Törésvonalak feldolgozása pontfelhő alapján.
4. ábra Törésvonalak feldolgozása pontfelhő alapján.

Együttműködés és látványtervezés

Együttműködhet másokkal az InfraWorks-modelleken a felhőben a BIM 360 dokumentumkezelési projektjei és a megosztott nézetek használatával.
A BIM 360 dokumentumkezelési funkcióval a különböző tervváltozatokat létrehozhatja, közzéteheti és szinkronizálhatja a modelleket.
A megosztott nézetek használatával együttműködhet másokkal a modellek látványtervein, illetve online dolgozhat a terveken. Olyan hivatkozásokat küldhet az érdekelt feleknek, amelyekkel bárki megtekintheti és megjegyzéssel láthatja el a megosztott nézetet anélkül, hogy az InfraWorks szoftvert telepítenie kellene.
A terep fő- és mellékszintvonalait megjelenítheti a modellben, valamint testre szabhatja a vonalstílusokat és a kapcsolódó szintmagasságok szövegcímkéit.

Ismerje meg 2018. május 9-én, a kecskeméti Infrastruktúra nap rendezvényünkön az Infrastruktúra BIM rendszert! További információ és regisztráció itt.

Kiss Károly
rendszermérnök, építőmérnöki alkalmazások

Amennyiben szakmai ismereteit bővítené és elsőként szeretne hozzáférni a legfrissebb újdonságokról szóló hírekhez vagy cikkekhez, elég egyetlen lépés. Legyen tagja Facebook közösségünknek vagy iratkozzon fel Hírlevelünkre!